Albérlet gyula paradicsom

Kaposvar Jegcsarnok Nyitvatartas

Sunday, 25 April 2021
  1. Otp nyitvatartas
  2. Offi budapest nyitvatartas
  3. Kaposvar jegcsarnok nyitvatartas budapest
  4. ᐅ Nyitva tartások Kaposvári Jégcsarnok | Zarányi út 1., 7400 Kaposvár

: Yake Matthew 2, Bogdán Dávid 2, Gasparics Levente, Marics Hunor, Heffer Barnabás, Kárpáti Levente. A II. selejtezőkörre Miskolcra utaztunk, ahol az Óbudai Kaszások Akadémia, a SZEDEÁK és a MEAFC csapataival mérkőzhettünk meg. A kétnapos torna tétje a kiemelt bajnokságba kerülés volt, az első és a második helyezett csapatok jutottak az ország legjobb 16 együttese közé. Az első játéknapon két mérkőzés várt ránk, és délelőtt a három ellenfelünk közül egyből a legerősebbnek vélt Kaszások Akadémia csapatával kezdhettünk. Nagyon jól indult számunkra a találkozó, pillanatok alatt 10 pontos előnyt szereztünk. Ezt követően ellenfelünk rendezte a sorait, és folyamatosan zárkóztak. Sajnos rengeteg büntetőt elhibáztunk, ill. a védekezésben nem voltunk elég agresszívek, figyelmetlenek voltunk, több támadó lepattanót is engedélyeztünk az óbudaiaknak amiből könnyű kosarakat szereztek. A félidőben 6 pontos hátrányban voltunk, majd a folytatásban is csak futottunk az eredmény után. Az utolsó percben egy 9-0 -ás futással átvettük a vezetést, de a feszült végjátékot ellenfelünk bírta jobban, és övék lett a győzelem.

Otp nyitvatartas

Szállások a környéken Látnivaló ajánló Programok Látnivalók a környéken (30 km) Scuba School Egyesület Kaposvár 0. 4 km távolságra Dózsa Kondícionáló- és Fitnessterem 0. 6 km távolságra Molnár Cukrászda 0. 8 km távolságra Kisfaludy Hamburgerház Városi Sportcsarnok látnivalók Kaposvár és környékén » programok Kaposvár és környékén (30 km) Traccs! Dr. Csókay András 1. 1 km távolságra 2020-10-06 - 2020-10-06 Carmina Burana - Pécsi Balett ( +14) 1. 6 km távolságra 2020-09-22 - 2020-09-22 Traccs! Jakupcsek Gabriella 2020-09-17 - 2020-09-17 Kaposvár és környékén aktuális programjai »

Offi budapest nyitvatartas

  1. Cib bank nyitvatartas
  2. Kaposvar jegcsarnok nyitvatartas budapest
  3. Mikor és milyen teát (ne) igyanak a csecsemők? - Bébik, kicsik és nagyok

Kaposvar jegcsarnok nyitvatartas budapest

ᐅ Nyitva tartások Kaposvári Jégcsarnok | Zarányi út 1., 7400 Kaposvár

Az első játéknapon két mérkőzés várt ránk. A hazai csapattal kezdtünk, nagyon motivált volt mindenki, remek felfogásban játszottunk, és szinte pillanatok alatt eldöntöttük az összecsapást. Jó védekezéseink után rengeteg könnyű kosarat szereztünk, és a találkozó végére egy nagy arányú győzelmet könyvelhettünk el. A folytatásban a Kecskemét első éves kadettjaival (2005 születésűek) mérkőztünk. Kicsit döcögősen indult számunkra a találkozó, puha volt a védekezésünk, nem koncentráltunk eléggé, és a kecskemétiek ezt szépen kihasználták. A folytatásban aztán sikerült rendezni a sorokat, és egy 18-0-ás futással megnyugtató előnyt szereztünk, amelyet fokozatosan tudtunk növelni a találkozó végéig. A második játéknapon az ASE csapata ellen egyértelmű esélyesként léptünk pályára, és folytatni tudtuk a korábban mutatott eredményes játékunkat. Próbálta mindenki a maximumot kiadni magából, csapatként játszottunk, nagy örömünkre minden játékosunk pontokat tudott szerezni. A végére itt is egy nagy különbségű, szép győzelmet sikerült elérnünk.